TenoutofTen2010

"Egy ősrégi mondás szerint, akik először találkoznak egymással, ISMERETLENEK!  Másodszor találkoznak, már ISMERŐSÖK! Harmadszori találkozáskor,  pedig már JÓ BARÁTOK!" 
-hát én most nagyon várom a harmadik találkozást :-)! (BIPHOTO)

Izgatottan készülődöm. Érzem, hogy sietnem kell. Nem akarom a pillanatot kihagyni. Tudom, hogy ott lesz. Még sosem csalatkoztam az intuícióimban. Abban igen, ha elhessegettem.  Pár éve viszont erősen figyelek erre és próbálom követni az instrukcióit. Utolsó simítások, megnézem, betettem-e mindent táskámba, főleg a fényképező gépre koncentrálva. Sosem lehet tudni, mikor kell előkapnom. Izgalom járja át a testem, ha csak rágondolok, az egy hónappal  előtti találkozásunkra. Annyira szeretném, ha megint átérezhetném a közelségét. Talán a legszebb szó erre az, hogy 'imádnám', vagy talán még ez is kevés. Éppen indulnék, amikor megcsörren a mobilom.  Rohanok lefelé a garázsba,  közben a táskámban kutatok, a hang irányát próbálom leszűkíteni... Na végre,  megvan! ...

- Hey,  éppen odaindulok. Éreztem, hogy ott van. De jó fej vagy, hogy szóltál megint!  - halkan kuncogok, mert a vonal másik végén a ledöbbenéstől, szinte kihalt a vonal.


- Mi az, hogy tudod, honnan?


- Hát egyszerűen fél órával ezelőtt el kezdett bennem motoszkálni a gondolat. Ismerhetsz milyen vagyok!?! - közben az örömtől, hogy megint jók voltak az érzéseim percről percre jobb lett a hangulatom. Egyre lazább lettem, ami nem ártott, mert már a gondolattól is, hogy megint egy térben leszek az 'álmaim színészével' görcsben voltam.


- Tudod, csuda egy 'fej' vagy!  Na, hagylak! Remélem szerencséd lesz! Majd hívj fel, hogy mi volt. OK!?!


- Na, csá és köszönöm! Majd mindenről beszámolok.  Hamarosan hívlak!


Indítottam az autómat és máris indultam a célom felé.  Próbáltam mélyeket lélegezni, hogy mikorra odaérek nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak látszódjam... legalábbis kívülről! Ezen a napon  szinte semmi forgalom, igy parkolásom is azonnal sikerült. Pár perc és máris nyitják előttem az ajtót és benn vagyok eredeti patinájában tündöklő, ősrégi energiákat hordozó épület aulájában. Istenem milyen gyönyörű itt minden, a gazdagság illata átsuhan rajtam!


Gondolatban, egy pillanatra átcsúsztam időben a '90-es évekbe.
Párizsban vagyok a Plaza Athenee bejárata előtt. Belépek a forgóajtón a pompázatos  aulába és ezzel kinyílik előttem a 'csodák birodalma'.  Elkezdődik az életem új szakasza,  kalandokkal, viharokkal, sikerekkel teli sorozata!


Hirtelen felocsúdok, visszazökkentem a jelenbe...,  a valóságba..., de mi a valóság? Mikor az egész élet egy illúzió.  Játékok, társasjátékok, amiket sorban lejátszunk. Mikor az történik, amire vágytunk boldognak érezzük magunkat!

-Én szeretek boldog lenni! Vajon ki nem? ...

A vágyakat megálmodni, majd azokat valóra váltani, bizony ez az élet játéka. Ennek az egésznek az a titka, hogy merj  nagy dolgokat beleszőni a gondolataidba és kimondani azt! Benne élni a vágyaidban jelen életedben még akkor is, ha csak az a fantázia szüleménye még.  Ennyire egyszerűen irányíthatod a saját földi életed. Mikor lejösz, gyakorlatilag mintha egy gombot nyomnál meg, mint a mobilodon...,  tudod? Egyszerűen, csak egy 'click' ..., máris beprogramoztad a következő 50 vagy akár ennél több évedet.


A látvány, ami elém tárul az úgy ahogy van, törölte a gondolataimat. A jelen el kezdett uralkodni megint elmémben. Pillanatra megállok, felmérem a helyzetet. Itt döntöttem el a következő lépésemet. A gondolatomban volt, hogy ennyi elég és el innen, de a kicsi hang megint megszólalt.


- Most mi bajod lesz, ha végig sétálsz itt előtte és megmutatod magad, mert láthatod, hogy most Neked háttal ül. Nyugi nem lesz gond, hiszen, ha valamit jól csináltál az életedben egyik ez volt, amikor a kifutón végig vonultál.


- OK! OK! -  és én erre elindulok jobb oldalt. Befelé menet nem nézek arra, de érzem tekintetét a hátamban.


Társasággal ül egy nagy kerek asztalnál. Hirtelen számolva talán öten lehetnek, férfiak kicsi csoportja. Mélyen beletemetkezve a témába. Látszik, hogy filmesek. Érdekes mód ez egy külön fajtája az emberiségnek. Valahogy, valamilyen módon mindig kiválnak! Viszont az is látszik, hogy hivatalos ez a találkozás, nem egy meghitt baráti társaság. Kicsit meggörnyedve ül az én kedvencem és figyel a többiekre, de látszik rajta, hogy kívül van ezen az egészen és csak azért van itt, mert muszáj!


Végig vonulok, mintha keresnék valamit vagy le akarnék ülni. Látom kívülről magam, ahogy szőke hajam lebben, mikor hirtelen megfordítom a fejem és ráirányítom tekintetem. Ő csak néz mozdulatlan  fejjel,  tekintete megpihen egy röpke pillanatra az arcomon, pont annyi időre, amivel  tudtomra adja, hogy a múltkori találkozásunk mély nyomot hagyott benne.  Igazi, mesteri játék ez! Teljesen elbűvöl! Szinte lefagyott körülöttünk minden egy villanásra, mint a komputerem néha!


Ebben a pillanatban nem tudtam tovább itt maradni. Ez túl sok volt nekem.  Távoztam erről a helyszínről, de nem hagytam el az épületet. Meg kellett nyugodnom, tettem egy kört. Összefutottam egy régi ismerőssel. Váltottunk néhány szót. Ez kizökkentett, de igazán figyelni nem tudtam, miket mondott, így hát sűrűn bólogattam, mint általában szoktam, mikor teljesen más dimenzióban vagyok. Elköszöntünk egymástól és visszafelé indultam.  Azt vettem észre, hogy megint annál az asztalnál ülök, ahol a múltkor és velem szemben 'Ő' ...  hallom a hangját, nézem a mozdulatait, a műsorát, ami már csak nekem szól! Ezt, csak 'Ő' és 'Én' tudjuk! A többiek nem érzékelnek ebből csak annyit, hogy hirtelen a 'FŐNIX MADÁR' feltámadt!  Hangos társalgásba csap át és a grimaszok sorozat, hangos nevetés..., a hangulat tetőfokára  emelkedett!

A játék elkezdődött!?! Az elmék játéka!?! ... és én 'benne vagyok'!..., MINT ÁLMAIMBAN A VÁGYAIM!

(á suivre)